|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 19 találat | lapozás: 1-19 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Preda, Marin 1991. március 20.Az Emberséget! Alapítvány /Székelyudvarhely/ a marosvásárhelyi magyarellenes pogrom áldozatai hozzátartozóinak támogatására szólított fel /Csipor Antalt Ioan Covaci, Gémes Istvánt Dumitru Butilca, Kiss Zoltánt Marin Preda gázolta halálra 1990. márc. 20-án/. A felsorolt gázolókat a bíróság ártatlanoknak minősítette és mindhármukat szabadlábra helyezte. - Ugyancsak kérik az oroszhegyi rendőrgyilkosság ügyében ártatlanul elítélt Nagy István családjának megsegítését. /Szabadság (Kolozsvár), márc. 20./1991. augusztus 1.Az RMDSZ Udvarhelyi széki választmánya állásfoglalásában leszögezte, hogy Székelyudvarhelyen a magyar tanulók többsége három váltásban tanul, van olyan, ezernél több diákot oktató iskola, a 7. számú, amelyik székhely nélkül, különböző épületekben végzi feladatát. Ugyanakkor a város egyik legszebb épületében működik a Marin Preda román iskola. A felajánlott helységeket nem vette igénybe a román iskola, hogy ürügyet találjon a panaszkodásra. A székelyudvarhelyiek küldöttségét minisztériumban nem fogadta a miniszter, Teodorescu főtanfelügyelő meghallgatta őket. Minisztériumi kiküldöttek jönnek majd a helyszínre, hogy segítsenek a megoldásban. /Nem csak két iskolaépületről van szó. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 1./2000. szeptember 23.Székelyudvarhelyen Frunzaverde védelmi miniszter látogatása óta a lakosság leggyakoribb beszédtémája újból a csereháti ügy lett, illetve a miniszter azzal kapcsolatos kijelentéseinek értelmezése. Régóta nem léphetett be újságíró a csereháti épületbe, most kivételt tettek a nővérek a miniszter látogatása alkalmával. Az egyik görög katolikus apáca panaszkodott a helyhatóságra és segítséget kért a tábornokoktól bizonyos működési engedélyek (tűzvédelmi, közegészségügyi) megszerzésére. A hivatásos katonák ígéretét is hallották a tévénézők: a helybeli hegyivadász-laktanya parancsnoka minden engedélykérés nélkül bármilyen segítséget megadhat a Marin Preda iskolának, ugyanis abba a tanintézetbe járnak a Csereháton lakó tanulók, valamint az Udvarhelyen szolgáló katonatisztek gyermekei. Szász Jenő polgármester szerint Cserehátra az egészségügyi miniszternek kellett volna eljönnie, mert nem állambiztonsági, hadászati létesítményről van szó. És az iskola sem katonai intézmény. Az épület nincs átadva, mégis lakói vannak, itt szembetűnő a törvénysértés. /Komoróczy György: Udvarhelyen zaklatott a közhangulat. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 23./2000. november 15.Kiszivárogtatott információk szerint a székelyudvarhelyi Marin Preda Líceum és a Cimpulung Moldovenesc-i Stefan Cel Mare katonai középiskola együttműködési megállapodást írt alá. Beder Tibor főtanfelügyelő határozottan cáfolta, hogy ő ilyen protokollumot aláírt volna. Nincs kizárva, hogy a protokollum egy katonai iskola alapkövének letételéhez köttetett. /Katonai iskola "árnyéka" Székelyudvarhelyen? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 15./2000. november 22.Székelyudvarhelyen nov. 21-ére Szász Jenő polgármester összehívta a rendkívüli önkormányzati ülést, melyen megjelent csaknem az egész frakció, és letette a hivatali esküt. Működőképes önkormányzata van végre a városnak. A szakbizottságokba történő beiratkozásnál véleménykülönbség alakult ki az Udvarhelyért Polgári Egyesület (UPE) és az RMDSZ képviselői közt, ezért az utóbbiak kivonultak a teremből. Az ott maradó nyolc UPE-s és egy független képviselő folytatta az ülést László János elnökletével. Szász Jenő polgármester tájékoztatójában az építendő szeméttározó ügye, a város gazdasági helyzete, a Marin Preda iskola botrányos magatartása és a távfűtés támogatása szerepelt. Még az RMDSZ-frakció kivonulása előtti felszólalásokból világosan kitűnt, hogy a testület rövidesen meg fog egyezni a jól előkészítendő rendes havi ülés dátumában és napirendi pontjaiban. /Komoróczy György: Székelyudvarhely. Megtört a jég. Rendkívüli önkormányzati ülést tartottak. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 22./2000. november 25.Két hónappal ezelőtt meglátogatta Sorin Frunzaverde védelmi miniszter Székelyudvarhelyen a Cserehátat. Most érkezett a hír: november 9-én együttműködési szerződést kötött a Marin Preda líceum egy moldvai katonai szakközépiskolával. Amióta a katonaság a Madarasi Hargitát a menedékházzal együtt le akarat foglalni a csaknem színmagyar város fölött, azóta minden hasonló manőverre nagy gyanakvással figyelnek a városiak. Constantin Costea főtanfelügyelő-helyettes állítólag úgy írta alá az együttműködési szerződést, hogy arról mit sem tudott a felettese. Beder Tibor megyei főtanfelügyelő szerint bármelyik iskolának jogában áll egy másik tanintézménnyel együttműködési egyezséget kötni, helyettesének viszont nem lett volna szabad dönteni a tanfelügyelőség nevében. A dokumentumon több tábornok aláírása látható, meg a szárazföldi erők főparancsnokáé, ezért is feltételezhető, hogy nem egy mindennapos szerződésről van szó a két iskola között./(Oláh István): Civilben. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 25./2000. december 8.Székelyudvarhelyen dec. 8-án lesz a helyi román tannyelvű Marin Preda Gimnázium és a Campulung Moldovenesc-i Stefan cel Mare katonai szakközépiskola közötti együttműködés keretében az első közös tevékenységre. A két iskola nemrégiben együttműködési szerződést írt alá, ami vitát, ellenérzést váltott ki Székelyudvarhelyen. A tanfelügyelőség részéről Beder Tibor főtanfelügyelő tudta nélkül írták alá a dokumentumot. A protokollumot ellenjegyezte Sorin Frunzaverde védelmi és Andrei Marga közoktatási miniszter. ″A tanfelügyelőség aláírását semmisnek tekintjük azon egyszerű oknál fogva, hogy nem a mi illetékességünk az iskolák közötti együttműködés kialakítása″ - jelentette ki Beder főtanfelügyelő, hozzáfűzve: minden iskola maga dönti el, hogy kivel akar együttműködni. Beder Tibor felhívta a székelyudvarhelyi iskola vezetőségének figyelmét, hogy tevékenységükkel ne keltsenek feszültséget. - A mostani közös programon katonai és civil személyiségek vesznek részt - írja a közlemény. /Együttműködés román iskolák között. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 8./2001. május 25.Máj. 23-án délután érkezett Iliescu elnök Hargita megyébe, Csíkszeredára. Fogadásán jelen voltak dr. Csedő Csaba István, Csíkszereda polgármestere, Zsombori Vilmos, a megyei önkormányzat elnöke, Verestóy Attila szenátor, valamint Dézsi Zoltán alprefektus és Mircea Dusa prefektus. Innen Iliescu Székelyudvarhelyre ment. A hivatalos programban nem szerepelt a csereháti épület meglátogatása, az államfő ennek ellenére ott is szemlét tartott. Az udvarhelyi találkozót követően Csíkszeredában zajlott a hivatalos megbeszélés. Ráduly Róbert Kálmán képviselő a közigazgatási törvény életbe lépésének napján román és magyar nyelven köszöntötte az államfőt, majd kifejtette: az RMDSZ azon egyedüli politikai szervezet közé tartozik, aki következetesen betartja a PDSR-vel kötött megállapodását. A kormánypárt részéről is ugyanezt várjuk el - hangsúlyozta. Elmondta, hogy a megyében vannak az ország legrosszabb útjai. Több olyan cég van a megyében, amelyek a csőd szélén állnak. Iliescu elmondta: megnyugtatták az itt látottak, az egyszerű emberek sokkal bölcsebbek a politikusoknál. Többször is hangoztatta: az állam nyelve ettől függetlenül a román nyelv marad, a kisebbségi nyelvhasználat egy lehetőség, de nagy felelőség hárul az önkormányzati vezetőkre ezt úgy alkalmazni, hogy az itteni román kisebbséget ne érje sérülés. A státustörvényről Iliescu elnök leszögezte: jó kezdeményezésnek tartja, hogy a magyar kormány foglalkozik a határain túl élő kisebbségiekkel, számára viszont érthetetlen, mi akar lenni a magyar igazolvány, ami teljesen ellentmond az európai normáknak. Újságírói kérdésre, hogy a hivatalos programtól eltérően Cserehátat miért ejtette útba, az államfő hevesen reagált. "Nem mehettem úgy Udvarhelyre, hogy elkerüljem ezt az intézményt." Indulatosan kifakadt: nekem senki nem csinál programot! Oda megyek, ahová akarok! - Máj. 24-én az államfő Borszékre, Maroshévízre, Marosfőre majd Csíkszépvízre látogatott. /(Daczó Dénes): A földön kell járnunk - tanácsolta Hargitában az államfő. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 25./ Székelyudvarhelyi látogatása alkalmával Ion Iliescu államelnök és kísérete az eredetileg egyeztetett programot figyelmen kívül hagyva, meglepetésszerűen meglátogatta a csereháti helyi fogyatékosoknak szánt ingatlant, valamint a román tannyelű Marin Preda Gimnáziumot. A szervezők eltitkolták a város vezetősége előtt a csereháti látogatás tervét - áll a városi polgármesteri iroda közleményben -, a kisegítő iskola státusával kapcsolatban pedig félretájékoztatták az államelnököt, aki ilyenformán érzelmileg viszonyult a kérdéshez és Szász Jenő polgármester tárgyilagos magyarázata sem oldotta meg a problémát. Mint ismeretes a bukaresti Szeplőtelen Szív Kongregáció görög-katolikus apácái elfoglalták a helyi fogyatékos gyermekek részére külföldi segélyből felépült gyermekotthont. Az udvarhelyi RMDSZ sajtótájékoztatójában helyteleníti Szász Jenő polgármester közbelépését, aki előzetes egyeztetések hiányában próbálta tárgyalni ezt az összetett kérdést. Verestóy Attila szenátor arra kérte az államelnököt, ne hozzon elhamarkodott, a magyarságra nézve hátrányos döntést. Iliescu ezzel egyetértett. Az RMDSZ szerint a polgármesternek egyeztetnie kell az érdekvédelmi szervezettel. /Székelyföldi látogatáson Ion Iliescu. Az államelnök meglepetésszerűen érkezett Cserehátra. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 25./2001. augusztus 10.Sarány István szerint munkanélküli-képzők a tanítóképzők. Hargita megyében: román tannyelvű tanítóképző osztályt indít ősztől a maroshévízi Mihai Eminescu Gimnázium és a székelyudvarhelyi Marin Preda Gimnázium. Egy-egy huszonöt fős osztály indításáról van szó. Két magyar tannyelvű osztályt indít a székelyudvarhelyi Benedek Elek Tanítóképző. Eddig a középfokú tanítóképzés. Emellett ún. posztliceális tanítóképzés is folyik a megyében. Felsőfokú, főiskolai szintű tanítóképzés folyik a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem székelyudvarhelyi és maroshévízi tanítóképző főiskoláján. - Évente legalább száz - közép- vagy felsőfokon - képzett új tanítóval kell számolni. A szükséglet viszont ennek töredéke. Idén például egy román tannyelvű óvónői állást hirdettek meg a megyében, Balánbányán, román tanítói állást egyet sem. Valamennyi állást szakképzett tanító tölt be. Magyar óvónőkre, tanítókra is már csak a nagyon eldugott településeken van szükség. Az újságíró szerint tehát nincs szükség ilyen méretű tanítóképzésre. /Sarány István: Munkanélküli-képzők. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 10./2007. november 30.Székelyudvarhely egyik legfájóbb pontja még mindig a Cserehát, ahol a hatalmas épületben immáron tíz éve a fogyatékos gyerekek helyett román görög katolikus apácák élnek. A történetnek nincs vége: december 5-én újabb tárgyalásra kerül sor. Hegyi Sándor református tiszteletes szerint, aki idén tizedik alkalommal szervez Csereháti Napokat, kemény átjátszás történt, Szász Jenő polgármester szerint az épület még mindig eszköz a román nacionalisták kezében. Székelyudvarhely önkormányzata 1993-ban bérbe adott az akkor még lakatlan Csereháton a svájci Basel Hilft segélyezésekkel foglalkozó alapítványnak egy jókora területet, melyre a környékbeli fogyatékos gyerekeknek kisegítő iskola építését tervezték. Ferenczy Ferenc, a város akkori polgármestere 1994-ben találkozott Cyrill Bürgellel, a Basel Hilft képviselőjével, aki a Szeplőtelen Szív Kongregáció, vagyis egy görög katolikus apácarend nővérének társaságában érkezett. Tíz nap múlva levelet kapott a polgármester, amelyben Bürgel közölte: nem fogyatékos otthon, hanem a kongregáció épülete lesz a csereháti ingatlan. A város és vezetése rádöbbent: tenni kell valamit, ha nem, elveszítik a csereháti épületet. Ferenczy számtalanszor Svájcba utazott, a városi tanács pedig arról döntött, hogy egyoldalúan felbontják a szerződést az alapítvánnyal. 1996-ban a csereháti ügy miatt Ferenczy elveszítette a választásokat, közben számos kormányváltás is történt, mindegyik a maga során igazított egyet a történeten, de végső megoldás nem született. A csereháti probléma 1997-ben, vagyis tíz évvel ezelőtt csúcsosodott. Májusban az apácák igyekeztek beköltözni az épületbe, az udvarhelyi tiltakozók viszont megakadályozták a jogtalan birtokbavételt. Azután 1997 decemberében, Remus Opris kormányfőtitkár látogatását kihasználva, kétnapos „ostrom” után, kilencedikén kommandósok segítségével bevették az épületet. Pert per követett, a városi tanács Csereháti Bizottságot alakított, Szász Jenő új polgármester pedig abban bízott, hogy a magyar-román csúcstárgyalások eredményhez vezetnek. Az Udvarhelyi Híradó 2000. május 23-án „Miénk lesz a csereháti iskola” címmel azt írta, hogy Szász Jenőt Németh Zsolt, a magyar külügyminisztérium politikai államtitkára arról biztosította, hogy megvan az udvarhelyiek számára a visszavásárláshoz szükséges pénzösszeg. Szász utólag úgy érvelt, ha 2002-ben a Fidesz nyeri a választásokat, akkor a pénzt is megkapják. Ezután a csereháti ügy javarészt a tárgyalótermekben folytatódott. Udvarhelyt Eckstein-Kovács Péter, Hajdú Gábor és Kincses Előd ügyvédek képviselték a különböző perekben. Elmondta, még mindig az a per van folyamatban, amelyet Eckstein-Kovács Péter kezdett el, majd miután kisebbségi miniszter lett, ő vette át. Ebben a székelyudvarhelyi tanács megtámadta a koncessziós szerződést, amit az Aris Industrie-val kötött, és megtámadta az ajándékozási szerződést is. Jelenleg sincs a hatalmas épület teljesen belakva. Mindössze tizenegy apáca tevékenykedik benne, többek között egy óvodát működtetnek. Az épületben a román Marin Preda Líceum bentlakása is helyet kapott. Hegyi Sándor református lelkész azt fájlalja, hogy az udvarhelyiek közömbösek lettek a közügyek iránt, így a csereháti eseményeket is lassan elfelejtik. /Máthé László Ferenc: Tíz éve költöztek be az apácák a Cserehátra. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), nov. 30./2010. június 26.Amire a levéltár figyelmeztetMarosvásárhelyi beszélgetés a költő, kritikus, újságíró Dan Culcerrel – Az utóbbi időben sokan látogatják a levéltárakat. Nem meglepetés tehát, hogy a Franciaországban élő Dan Culcer, a Vatra folyóirat egykori szerkesztője marosvásárhelyi tartózkodásának jelentős részét ugyancsak az archívumban tölti. Akik jobban ismerik, tudják, hogy a bukott diktatórikus rendszer bizonyos jelenségeit tanulmányozza. Erről a Művészeti Egyetemen előadást is tartott. Mit kutatsz elsősorban? – Úgy kezdődött, hogy itthoni barátaimtól hallottam, bizonyos közzétett dokumentumokban, nevezetesen a Szekuritáté fehér könyvében rám vonatkozó adatok is megjelentek. Egy olyan, állítólag létező szekus megfigyelési dossziéra hivatkoztak, amely személyemet érinti. Kíváncsi voltam rá és keresni kezdtem, még mielőtt létrehozták volna a Securitate Irattárát Vizsgáló Bizottságot, ismertebb nevén a CNSAS-t. Akkor Romániában még nem létezett törvényes keret ilyen dokumentumok megszerzésére. A bizottság létrejötte után én is kérvényeztem a dossziém tanulmányozásának a lehetőségét. Hozzá is jutottam, kiderült, hogy nagyjából 1969-ben kezdték el az összeállítását, aztán volt egy kis kihagyás, majd 72-től, miután lapszerkesztővé váltam, újult erővel kezdték a rám vonatkozó jelentésírást. – A dosszié lapozgatásakor értek meglepetések? – Nem annyira a lehetséges informátorok, a rólam jelentő, besúgó kollégák, barátok, ismerősök érdekeltek, inkább az egész akkori mentalitás foglalkoztatott. A személyes érintettség másodrendű. Persze, kicsit sokkolt, hogy megfigyeltek, lehallgatták az otthoni, személyes telefonbeszélgetéseimet, és volt beépített mikrofon a szerkesztőségben is. Fontosabb, hogy ez az intézmény akaratán kívül sokat tett a kollektív emlékezetünk ébren tartása érdekében. Az akkori társadalom láthatatlan részét is felfedte. Az emberi kapcsolatok többnyire láthatóak, vannak azonban dolgok, amikről az emberek nem beszélnek. Bizonyos személyek kettős egzisztenciával, kettős gondolkodással rendelkeznek. Orwell írt ilyesmiről. – Mostanság több könyv is napvilágot látott nálunk, amely éppen ezt a mechanizmust mutatja meg, erről a kettősségről is sok mindent elmond, bizonyos személyek látszólagos és sokáig titkolt arcát is közszemlére teszi. Hasonló kötetet készít elő Dan Culcer is? – Igen, szeretnék egy ilyet megjelentetni. Mondom, nem csak személyes indíttatásból, hanem általánosabb megközelítésben is érdekel a jelenség. Kérvényeztem és megszereztem a CNSAS-kutatói státust, így tanulmányozhatom a szeku rendelkezésükre álló archívumát, más dossziékat is, nem csak az enyémet. Nyilván, konkrét személyes információkat nem teszek közzé, de a "romániai szocializmus építésének" különböző fázisaiból számos dossziét végigolvashattam. Olyanokét, akikről tudtuk, hogy a szeku figyelmének előterébe kerültek, és olyanokét is, akikről ez nem volt olyan köztudott, például a Romulus Gugáét, a Cornel Moraruét. – Az, hogy francia állampolgár vagy, nem volt akadály? – Nem, mert megőriztem román állampolgárságomat. 1987-ben törvényesen távoztam az országból. A feleségem disszidált, de én hivatalosan kértem, és családegyesítés révén sikerült elmennem. Franciaországban politikai menedékjoghoz folyamodtam, más megoldásom nem volt abban a helyzetben. 89 decemberében bekövetkeztek a diktatúrát megdöntő események, a felkelés vagy lázadás – forradalomnak nem nevezem – illetve én erre egy ritka román kifejezést használok, a "zavera" szót, ami még Tudor Vladimirescu idejéből származik, és lényege: az igazságért. Sajnos, azóta is sok igazságot süllyesztettek el a levéltárakba és az emberek némaságába. Akkor léptem kapcsolatba a párizsi konzulátussal és kértem a román útlevelet. Pár héttel Ceausescu kivégzése után már Romániában voltam, Marosvásárhelyen is természetesen. 90 februárjában jó néhány nagyon érdekes interjút készítettem. Felmérhettem, milyen volt a város akkori lelkiállapota. Úgy hogy a márciusi események túlságosan nem leptek meg, legfennebb az erőszak foka döbbentett meg, a konfliktus rég ott húzódott a felszín alatt. – Ez egy külön érdekes beszélgetés témája lehet, ebbe most ne mélyedjünk bele. Talán lesz majd alkalmunk valamikor részletesebben kifejteni. Maradjunk az eredeti kérdéskörnél, a cenzúránál, mostanában ezt tanulmányozod. Minden vele kapcsolatos jelenségre kitérsz? – A cenzúra általában is foglalkoztat, de néhány vetülete alaposabban. Különösen érdekel a háború utáni átmeneti periódus, 44-től 49-50-ig. Aztán az úgynevezett liberalizáció szakasza, 64-től 68-70-ig. Majd a végső időszak, a Ceausescu-rendszer bukását megelőző évek. Az első periódusba a pártkáderek formálódása is beletartozik. Jó esély, hogy itt megőrizték a Magyar Autonóm Tartomány dokumentumait. A pártiratokat és a cenzúra dokumentumait is. Kirajzolódik, hogyan épült fel az új "elit". Kiderül, ki kit és hogyan válogatott ki. Kikre alapozott a kommunista párt és a cenzúra. – A cenzúra első szakaszát főleg a kutatásaid, a fellelt dokumentumok alapján ismerheted. A következőből valamennyit íróként, szerkesztőként közvetlenül is megtapasztalhattál. – Az látszólag lazább időszak volt. Ezért is határoztam meg úgy, mint másodikként tanulmányozandó szakaszt ezt a 64-68 közti periódust. Esetünkben ez a Vatra alapítása előtt néhány év volt. Akkor még nem dolgoztam a sajtóban. Politikai vicceket is mondhattunk az utcasarkon a milicista közelében, és nem történt semmi. Legalábbis azt hittük mi, kívülállók. A cenzúra kordokumentumai azonban nem ezt mutatják. A cenzorok nagyon is komolyan ténykedtek, súlyos megoldandó feladatok terhelték őket. Csodálkozom is, akik a cenzúránál dolgoztak, hogy nem váltak mind idegbeteggé. – A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen elhangzott előadásod a cenzúrát mint ideológiai jelenséget taglalta. De a cenzúra az elnyomás eszközének is tekinthető, és az is volt akkoriban, nem? – Persze hogy az volt. A cenzúrának sokkal több rétege van, mint amennyit feltételezünk. Mindenekelőtt ott volt a napi sajtó cenzúrája. Ezek az "elvtársak" mindent kiveséztek, a nyomdában a kefelevonatokat is elolvasták, és gyakran olyasmiket is beleláttak a cikkekbe, amire a szerző talán gondolni se mert. Miközben a rovatvezetők, ilyen-olyan főnökök is minden gyanúsat kigyomláltak az írásokból. Nem beszélve az újságírók öncenzúrájáról. – Öncenzúra valamilyen formában ma is létezik. – Egyetértek. És ennek ma is megvan a veszélye. De a nyomára nemigen bukkanhatunk, nem tudhatjuk, hogy a cikkíró mit hallgat el és miért. A kutató csak a dokumentumokra szorítkozhat. – Nálad mennyi időt vett igénybe, hogy teljességgel megválj az önvédelmi ösztönné vált öncenzúra átkaitól? – Pontosan nem tudom megmondani, de idejében elkezdtem gyakorolni, hogy leszokjam róla. Voltak barátaim, akikkel megbeszéltük, hogy módszeresen foglalkoznunk kellene a cenzúra különféle területeivel. Nemcsak a politikával, hanem a szex, a halál, az öngyilkosság, a homoszexualitás kérdéseivel is. Mindenik témakörben végezzünk írásgyakorlatokat. Ha nem is remélhetjük, hogy gondolataink közölhetőek. Már az is bátorságnak számíthatott, hogy papírra vetettük azokat. Mert az az igazság, hogy a szeku a lakásokba is bement. Titkos házkutatásokat is tartott. Az én esetemben is volt ilyen, a dossziémban láttam. Volt egy naplóm, amelyet rendszeresen vezettem, de szerencsére nem találták meg. Ismerheted az Ursu-ügyet. Neki is volt naplója, néhány kollégája besúgta, ez lett a fő vád ellene. Aztán addig kínozták, amíg belehalt. – A kutatásaid nyomán született tanulmányt könyvként is hozzáférhetővé teszed? – Szeretném. Először is doktori disszertáció lesz belőle. Marosvásárhelyen iratkoztam be a doktorátusra. Itt találtam román-magyar dokumentációs alapanyagot. Nem a helyi román sajtó vagy a Vatra cenzurális sérelmeire alapozok. Bőséges anyagom van arról, amit a Vörös Zászlóból, az Igaz Szóból, az Új Életből kivágtak. Remélem, hogy 2012-ig sikerül befejeznem a doktori dolgozatomat. Kevés az időm, nem ülhetek hat-hét hónapot itt, vár a családom, a gyermekeim, unokáim. Évente két hónapot töltök itt, azalatt mást se csinálok, csak fotózom a dokumentumokat, majd megyek és nyugodtan nekiállok az olvasásnak. – Az értekezésed mellett a mostani rendezvényen kétnyelvű verseskönyvedet is bemutattátok. Magyarra Cseke Gábor fordította a költeményeidet. Annak idején, amikor szabadulni akartál a cenzúrától, a versbe menekültél? – Sajnos, nem próbáltam versbe menekülni. Ellenkezőleg, olyan verseket próbáltam írni, amelyek nem jelentettek menekvést, és lehetőséget adtak az informátorcsoport egyik tagjának, hogy ártson nekem. Ismert költőnő volt Vásárhelyen, Mara Nicoara. Mondhatom a nevét, mert a CNSAS hivatalosan közzétette, hogy a szeku informátora volt. Érdekes pályafutása volt, érdemes tanulmányozni. Sütő András köreibe is eljárt, és valószínűleg információkat szolgáltatott róluk, pedig Mara Nicoara akkoriban még nagyon fiatal volt, iskolás. A továbbiakban is gyakran informálta a szekuritátét, Bukarestben is működött. Sokszor megfordult a Mogosoaia-palotában, az írók alkotóházában, Marin Preda is a megfigyeltjei közé tartozott. Vásárhelyen 1972-ben írta a jelentéseit, és felkérték, hogy szerezze meg az otthoni verseimet, a kézirataimat. Szóval szorgalmas, a szeku számára hasznos "munkatárs" volt. Ha jól tudom, ma könyvkiadó, ezen a téren férjével együtt sikeres vállalkozó, rószaszín könyveket jelentetnek meg, fordításokat, többnyire angolból, és nagyon jól élnek. Íme, korunk egyik jellegzetes szereplője! És említhetnék ilyen példákat bőven, nevekkel is nyugodtan, hiszen láttam a dossziéjukat, amelyekből cáfolhatatlanul kiderül, hogy besúgók voltak. – Ma is írsz verseket? – Igen. Az említett verseskötet érdekessége nem csak az, hogy kétnyelvű, én írtam a költeményeket románul, Cseke Gábor barátom meg átültette őket magyarra, de a közepén van egy olyan vers, amit én írtam magyarul. Egy másikat Cseke Gábor románul, és egy harmadikat közösen vetettünk papírra. Ha Isten segít és az egészségünk megengedi, egy egész kötetet írunk így, közös szerzeményként, románul és magyarul. – Érdekes, hogy mellékletünkben éppen az elmúlt hetekben jelentettünk meg egy recenziót Cseke Gábor nemrég kiadott, Jelentések magamról című nagy visszhangú kötetéről, amelyben őszintén, önmagát sem kímélve tekint vissza a jelentések, politikai üldöztetések és kompromisszumok, titkosrendőrségi kényszergetések, megfélemlítések, törvénytelenségek korszakára. Bonyolult, embertipró időszak volt az. – Éppen ezért állítom, hogy egyikünknek sem érdeke ebben az országban, sem románoknak, sem magyaroknak, sem fiataloknak, sem idősebbeknek, hogy mindez elásva maradjon. Ellenkezőleg. Ideje, hogy ez a társadalom, amelyben élünk, végre megtisztuljon. Méregtelenítse önmagát. Legyen bátorságunk felidézni mindazt a disznóságot, amit a romániai közösség csinált. Pontosabban nem az egész közösség, a romániai kommunitás bizonyos tagjai. A dossziékat olvasva, olyanokkal is találkoztam, akik a fegyveres hatalom, a kezdődő kommunizmus notórius kollaboránsai voltak. Mindegyre felteszem magamnak a kérdést: vajon a magyarok jelentettek meg minderről valamilyen könyvet? Úgy hallom, elég keveset. Miért? Talán féltek? Ne féljetek! Jelentessetek meg minél többet, a hasznotokra lesz. – Bizonyára. De a paradicsomba úgysem jutunk be! – De igen. Emlékezz csak a filmre: A munkásosztály a paradicsomba megy. Mi vajon nem a munkásosztály vagyunk?! N.M.K. Népújság (Marosvásárhely) 2013. május 17.Ballagási ünnepségek UdvarhelyszékenIdén jóval meghaladja az ezret a ballagók száma Udvarhelyszéken. Székelyudvarhely nyolc középiskolájában 827 ballagó diák van, Udvarhelyszék további öt középiskolájában még 328 végzős diákot csengetnek ki. Székelykeresztúr három középiskolájában 2013-ban összesen 159 diák búcsúzik az alma matertől, továbbá Szentegyházán 77, Korondon 66, Zetelakán pedig 26 végzős közép- és szakiskolás diák van. Udvarhely környéki iskolák végzősei Keresztúron legkorábban az Orbán Balázs Gimnázium 48 diákja búcsúzik el iskolájától, kicsengetési ünnepségük május 25-én, szombaton 10 órától lesz az iskolaudvaron. Csütörtökön, azaz május 30-án 9 órától a Berde Mózes Unitárius Gimnázium 51 végzősének ballagási ünnepsége az unitárius templomban kezdődik, 10 órától pedig az iskola belső udvarán folytatódik. A Zeyk Domokos Iskolaközpontban idén több mint 60 diáknak szól utoljára az iskolacsengő, őket is az intézmény udvarán búcsúztatják. Alábbi táblázatunkban az udvarhelyszéki középiskolák kicsengetési ünnepségeinek kezdési időpontjait olvashatják. Intézmény Dátum (nap) Óra Orbán Balázs Gimnázium (Székelykeresztúr) május 25. (szombat) 10 Benedek Elek Pedagógiai Líceum május 29. (szerda) 10 Eötvös József Szakközépiskola május 29. (szerda) 10 Marin Preda Elméleti Líceum május 29. (szerda) 10 Berde Mózes Unitárius Gimnázium (Székelykeresztúr) május 30. (csütörtök) 9 Bányai János Műszaki Kollégium május 31. (péntek) 10 Gábor Áron Szakközépiskola (Szentegyháza) május 31. (péntek) 11 Korondi Szakközépiskola (Korond) május 31. (péntek) 10 Kós Károly Iskolaközpont május 31. (péntek) 9 P. Boros Fortunát Líceum (Zetalaka) május 31. (péntek) 10 Tamási Áron Gimnázium május 31. (péntek) 10 Zeyk Domokos Iskolaközpont (Székelykeresztúr) május 31. (péntek) 10 Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium június 1. (szombat) 10 Palló Imre Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskola június 1. (szombat) 11 Simon Eszter szekelyhon.ro 2013. július 9.Érettségi: idén is sokan könnyeztekFeszült várakozás, majd öröm- és bánatkönnyek áztatta arcok, ujjongó és együtt érző ölelések – az eredmények kifüggesztése után előtörtek az érzelmek az érettségizőkből. Volt bukásos viccelődés, de 9-es átlag miatti sírás is. A legtöbben nem mentek át. Sok végzős diák már egy órával az érettségi eredmények hétfő déli kifüggesztése előtt a székelyudvarhelyi iskolák udvarán, vagy a tanintézetek előterében várakozott, hogy kiderüljön, sikerült, vagy nem az érettségije. Az értékelések közzétételét óriási tolongás követte, aki éppen nem az eredményeket fürkészte, az telefonált. A diákok többségének azonban csalódnia kellett, noha megyei szinten az átmenési arány 12 százalékkal magasabb, mint tavaly, de így is csak 42,49 százalékos, vagyis az vizsgázóknak több, mint a fele elbukott az idei érettségin. Az eredményről értesülve sokan könnyes szemekkel indultak haza, mások azonnal az iskola titkárságára mentek, hogy megóvják a kapott jegyeket. Több olyan osztály is volt, amelyből senki nem ért el átmenő jegyet, de olyanok is, ahol a diákok ujjongása még inkább fokozódott, amikor kiderült, minden osztálytársuknak sikerült az érettségije. Az eredmények megítélése iskolánként is változott, volt aki azzal viccelődött, hogy a bukás miatt mehet a szomszédos gyárba dolgozni, a jobban teljesítő iskolák diákjai között viszont olyan is volt, aki a 9-es érettségi átlaga miatt könnyezett. Ahogyan a megyei átmenési arány esetében, úgy az egyes középiskolákban összesített érettségi eredmények esetében is nézőpont kérdése, hogy azt hogyan értékeljük – derült ki az igazgatókkal folytatott beszélgetések során. A középiskolák között idén is nagyok a különbségek az átmenési arány tekintetében: a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégiumban 81%, a Bányai János Műszaki Kollégiumban 4,5%, a Benedek Elek Pedagógiai Líceumban 61%, az Eötvös József Szakközépiskolában 12%, a Kós Károly Szakközépiskolában 16,5%, a Palló Imre Művészeti Szakközépiskolában 38,8, a Marin Preda Elméleti Líceumban 64,1%, a Tamási Áron Gimnáziumban pedig 86,9%-os az átmenési arány. Tőkés Zsolt, a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium igazgatója jónak értékelte az iskola érettségizőinek eredményét, amint azt elmondta, külön örvendetes, hogy a tanév végén sem kellett megbuktatni senkit a végzősök közül, így mind az 56 tizenkettedikes diák elmehetett érettségizni. Közülük 11 nem tudott átmenő jegyet szerezni a vizsgasorozaton. Elveszett a munka becsülete A Bányai János Műszaki Kollégiumban számítottak rá, hogy gyengék lesznek az érettségi eredmények, hiszen a próbaérettségin nem ment át egy diák sem, az érettségin a 68 vizsgázóból 3 ért el átmenő jegyet – mondta el Szakács Paál István igazgató. Szerinte az oktatási rendszer hibái vezetnek az ehhez hasonló eredményekhez, egyebek mellett az, hogy a nyolcadikos diákok 5-ös kisérettségi jeggyel is bejutnak a szakközépiskolákba, sőt, akkor is, ha nem vizsgáznak le. Az igazgató szerint az okok között szerepel az is, hogy a szakközépiskolába járó diákok csak tizedik osztályban kell eldöntsék, hogy szakiskolai, vagy líceumi osztályban folytatják tovább tanulmányaikat. Ugyanakkor Székelyudvarhely iskolahálózata már rég megújulásra vár, túl sok az elméleti osztály és mindössze két műszaki iskola maradt, de ezekben is megszűnt a fémipari és a mezőgazdasági képzés – fogalmazott Szakács Paál István, példaként hozzáfűzve, hogy ha egy székelyudvarhelyi munkáltató közgazdászt, vagy jogászt keres, valószínűleg talál, de egy hegesztőmunkást, vagy cnc-marós szakmunkást szinte biztosan nem. A Benedek Elek Pedagógiai Líceumban idén gyenge átmenési arány született az érettségin, persze ez is viszonylagos, de a múlt évi 90 százaléknál is magasabb arányhoz képest kevés az idei 61 százalék – közölte Lukács István, a tanintézet vezetője. Az igazgató nem tudta megmondani, mitől gyengülhetett az eredmény, hiszen – amint fogalmazott – az oktatási és infrastrukturális körülmények nem változtak tavaly óta. A Benedek Elekben 51 diák érettségizett, 21 nem ért el átmenő átlagot a vizsgasorozaton, legtöbbjük románból bukott el. Teljesen idegen számukra a román nyelv Ferencz Csaba igazgató szerint nagy eredmény, hogy az Eötvös József Szakközépiskola diákjai jó eredményeket értek el fizikából, ami egy nagyon nehéz tantárgynak számít. A román vizsgán viszont elvérzett az érettségizők zöme, a vizsgasorozaton a 117 diákból csak 14 érte el az átmenő átlagot, ami 12 százalékos átmenési arányt jelent. Ez viszont majdnem a kétszerese az iskola tavalyi eredményeinek, a baj csak az, hogy a román nyelv teljesen idegen a diákok számára, ám miközben az elméleti líceumos, tehetős szülők gyermekeit magánórákra járatják, addig az ingázó, szakközépiskolai diákoknak erre nincs lehetősége, gyakran ideje sem – fejtette ki Ferencz Csaba. A Kós Károly Szakközépiskolában a 194 végzős diákból 32-nek sikerült az érettségije, a 16,5 százalékos átmenési arány viszont majdnem a duplája a múlt évinek, így akár egy fejlődési folyamat kezdeteként is fel lehet fogni a jelenlegi helyzetet – közölte Végh Jenő igazgató, aki nagyjából erre az eredményre számított. Ugyanakkor hozzáfűzte, jó lesz ha minden évben ilyen arányban fog nőni a középiskola érettségizőinek eredménye. A művészeti iskola diákjainak érettségi eredményeinek értékelésével kapcsolatban többször is kerestük Bodurián János igazgatót, ám cikkünk megjelenéséig nem értük el. 139-en érettségiztek idén a Tamási Áron Gimnáziumban, 14 diák kivételével sikerült is az érettségijük. Laczkó György, a tanintézet vezetője elmondta, az idei eredmények jobbak a tavalyiaknál, de reméli, az óvások kivizsgálása után 90 százalék fölé nő az átmenési arány a gimnázium érettségizőinek körében. Széchely István Erdély.ma 2015. január 13.Rangsorolták a tanintézeteketHárom értékelési szempont együtthatója alapján az ország összes közép- és általános iskoláját rangsorolta az oktatási minisztérium, a Hargita megyei élmezőnybe több udvarhelyi tanintézet is bekerült. A felvételi jegyek, a tantárgyversenyek eredményei és az érettségi eredmények átlaga alapján az ország összes középiskoláját rangsorolta az oktatási minisztérium az admitereliceu.ro honlapon. Az 1148 romániai középiskola közül a bukaresti Sfântul Sava Gimnázium került a lista élére 9,35-ös átlaggal, az első magyar tannyelvű középiskola pedig a lista 88. helyén álló marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum, 8,29-es pontszámmal. Hargita megyében a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium bizonyult a legerősebbnek, 8,11-es átlaggal, ez az országos lista 120. helyére volt elegendő, de a magyar tannyelvű középiskolák között ez országos harmadik helyet jelent, az iskolát ugyanis hajszálnyival, 8,12 ponttal megelőzi a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium. Hargita megyében a második legjobb középiskola a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium, amely az elmúlt három évben egyre feljebb került a listán, most a 177. helyen áll, 7,79-es átlaggal. Megyei harmadik a csíkszeredai Segítő Mária Elméleti Líceum, negyedik a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium, ötödik pedig a Benedek Elek Pedagógiai Líceum. Az első tíz Hargita megyei tanintézet közé egy-egy maroshévízi, gyergyószentmiklósi, csíkszeredai, székelyudvarhelyi és székelykeresztúri középiskola került még be. Az általános iskolák öt-nyolc osztályos tagozatainak országos rangsorolásán szintén első a magyar tannyelvű tanintézetek között a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum, Hargita megyében a Tamási Áron Gimnázium áll az élen, országos szinten pedig a 211. helyen. Megyei szinten több vidéki tanintézet is bekerült az élmezőnybe: második helyen a csíkkozmási Dr. Boga Alajos Általános Iskola, harmadik helyen pedig a galócási Dumitru Gafton Általános Iskola áll. További két román tannyelvű tanintézet is bekerült az első ötbe, a csíkszeredai Octavian Goga Líceum a negyedik, a székelyudvarhelyei Marin Preda Elméleti Líceum pedig az ötödik az általános iskolák megyei rangsorolásán. Az első tízben egy maroshévízi, két székelyudvarhelyi, egy csíkszeredai és egy salamási iskola szerepel még. Hargita megye főtanfelügyelője szerint nem ad reális képet a minisztériumi rangsorolás, hiszen csak egy-két kritérium alapján készítették el a listát, ám több más szempont alapján is lehet vitatni, hogy melyik iskola jó, illetve jobb a többinél. „Egy iskola tevékenysége nem csak ezekből áll, én nem értek egyet ezzel a rangsorolással” – fogalmazott Bartolf Hedvig, hozzáfűzve, hogy szerinte túl kevés az értékelési szempont, és egy kritériumegyüttest kellene kitalálni a reálisabb értékeléshez. Nagyon relatívak ezek a rangsorolások, mondta a főtanfelügyelő, azt is kifejtve, hogy a gyakorlatban egyébként semmilyen jelentősége nincs a minisztériumi rangsorolásnak, még a tanintézetek között sem, hiszen amelyeknek jók az eredményei, azokban ezt az értékelés nélkül is tudják, akárcsak azok, amelyeknek gyengébbek az eredményei. Széchely István Székelyhon.ro 2015. január 30.Iskolaigazgató-helyettesek menesztése: nem lesz dominóeffektus?Nem kell attól tartaniuk az iskolák vezetésének, hogy tanév közben kell lemondaniuk tisztségükről az igazgatóhelyetteseknek, és dominóeffektustól sem kell tartani – jelentette ki lapunknak Király András. Az oktatási államtitkárt annak kapcsán kérdeztük, hogy az iskolák működését szabályzó rendelet előírása szerint a kevés osztállyal rendelkező tanintézetekben megszüntetnék az aligazgatói tisztséget. Ha alkalmazzák az előírást, lefejezik az iskolákat, ellehetetlenítik a vezetői munkát – panaszolták lapunknak az érintett iskolaigazgatók és helyetteseik. Hargita megyében 12, Kovászna megyében 5 iskolában kellene megválni az igazgatóhelyettestől. Az egyetem előtti tanintézetek szervezésére és működésére vonatkozó, miniszteri rendelettel meghozott, nemrég életbe lépett szabályzat 26-os cikkelye előírja, hogy a működő osztályok száma alapján egy iskolában hány igazgatóhelyettes lehet. Hargita megyében több iskola esetében nem teljesülnek az egy igazgatóhelyettesi tisztség fenntartásához szükséges feltételek, így a rendelet értelmében azokban meg kellene szüntetni az aligazgatói állásokat. Erről a múlt heti tanfelügyelőségi ülésen értesültek az érintettek, az itt hangzottak szerint már február elsejétől megszüntetik a megbízatásukat. Egyelőre kivárnak Bartolf Hedvig, Hargita megye leköszönt, de még hivatalban lévő főtanfelügyelője elmondta: egyelőre kivárnak, így még nem vonta vissza egyik aligazgató megbízását sem, mely egyébként is a tanév végéig szól. Rámutatott: nem ért egyet az előírás tanév közbeni alkalmazásával, hisz ez nemcsak az aligazgatókat, hanem az őket helyettesítő pedagógusokat is érinti. Ha ugyanis az aligazgatók visszatérnek a katedrához, akkor a helyükön eddig dolgozók maradnak állás vagy elegendő óraszám nélkül. Elmondta: egyelőre pontosítást kért az oktatási tárcától, hogy lehet-e a rendelkezést halasztani következő tanév kezdetéig, lévén hogy mind nagy iskolákat érint a probléma, ahol bőven van munka. Ultimátum a fejkvóta miatt Ultimátumot kaptak a minisztériumtól a megyei tanfelügyelőségek, hogy bele kell férniük a fejkvótarendszer alapján kiszámolt bérkeretbe – mondta el lapunknak Keresztély Irma. A Kovászna megyei főtanfelügyelő szerint a héten minden megye főtanfelügyelőjét behívatták a szaktárcához az új beiskolázási számokról egyeztetni. „Ultimátumot kaptunk, hiszen az elmúlt években például Kovászna megye sem az előírt pedagóguslétszámba, sem a költségvetésbe nem fért bele. Tavaly két alkalommal kaptunk költségvetés-kiegészítést, hogy ki tudjuk adni a béreket. Idén viszont bele kell férnünk a keretbe” – magyarázta. Elmondta, megpróbálják folyamatában megoldani az átszervezést és a jóváhagyott beiskolázási terv alapján megszervezni a felvételiket. Keresztély Irma szerint míg a kétnyelvű iskolákban kevesebb osztály esetén is engedélyezett az aligazgató, az egynyelvű iskolák hátrányban vannak. A Kovászna megyei főtanfelügyelő rámutatott: az új szabályzat szerint egyértelmű, melyik iskolában kell egyedül elboldogulnia az igazgatónak, és hol segítheti egy-két vagy akár három helyettes a munkáját. „Ha februártól változtatni kell, és esetleg megszűnik az aligazgatói tisztség, minden iskolában egyéni megoldásokat kell alkalmazni” – magyarázta a főtanfelügyelő. Az a szerencsés helyzet, ha az aligazgatónak kinevezett tanár óráit szétosztották a kollégái között, mert akkor csak a pluszórák szűnnek meg, de ha helyettest vettek fel, neki a munkaviszonya is megszűnik, tette hozzá. Kovászna megyében öt aligazgatói állást kell megszüntetni a rendelet értelmében. Abszurd határ Hargita megyében tizenkét középiskolát érint a rendelet. Alkalmazása esetén Csíkszeredából a Márton Áron és a Segítő Mária Gimnáziumban, a térségből pedig a csíkdánfalvi Petőfi Sándor Szakközépiskolában kellene megszüntetni az igazgatóhelyettesi tisztséget. Az általános iskolák közül csupán egy maroshévízi román tannyelvű általános iskola nem teljesíti az aligazgatói tisztség fenntartásához szükséges feltételeket. Székelyudvarhelyen a Benedek Elek Pedagógiai Líceumban és a Marin Preda Gimnáziumban, Székelykeresztúron a Berde Mózes Unitárius Gimnáziumban, valamint a Zeyk Domokos Iskolaközpontban szűnnének meg az aligazgatói állások. A Márton Áron Gimnáziumban 24 osztály működik, eggyel kevesebb annál, ami a szabályzat szerint kell ahhoz, hogy egy igazgatóhelyettessel működhessen az iskola. Juhász András Réka aligazgató szerint abszurd ez a határ, hiszen ha megnézik, hogy osztályaik többsége maximális, 27–31 diák közötti létszámmal működik, akkor több diákjuk van, mint más, 25 osztállyal működő iskolának. Jelentősen megnehezítené az iskola vezetését és az oktatási tevékenység megszervezését az aligazgatói állás megszűnése a székelykeresztúri középiskolában, a Zeyk Domokosban is. Pávai Gyöngyvér, a tanintézet vezetője elmondta, számos profilú szakközépiskoláról lévén szó, nagyon komplex a tanintézet működtetése, így egyelőre nem lát megoldást arra, miként tudnák az aligazgatót nélkülözni. „Reméljük, a minisztériumban újragondolják az intézkedést, és legalább szeptemberig elhalasztják az életbe léptetését” – mondta az igazgató. „Nem lesznek módosítások” Az óhajt Király András oktatási államtitkár már kész tényként erősítette meg lapunknak. Nem lesznek módosítások, szögezte le a szakpolitikus, aki szerint a szabályzat 2011 óta érvényben van. „Tulajdonképpen nem változott semmi. A kétnyelvű iskolák esetében vagy azokban az iskolákban, ahol bentlakás is működik, érvényben vannak különböző szorzók, melyek lehetővé teszik, hogy akár kevesebb osztályszám esetén is segíthesse helyettes az igazgató munkáját” – mondta lapunknak Király András. Hozzátette: tanév közben amúgy sem kell dominóeffektustól tartani, azaz attól, hogy aligazgatók menesztése miatt az őket helyettesítő pedagógusok katedra nélkül maradnak. Bíró Blanka, R. Kiss Edit, Széchely István Krónika (Kolozsvár) | 2015. február 5.Tizenhárom tanintézetben szűnik meg az igazgatóhelyettesi állásA hétfőn kezdődő második iskolai félévtől megszüntetik tizenhárom Hargita megyei tanintézetben az igazgatóhelyettesi tisztségeket. Azt, hogy milyen tanintézetekben dolgozhat aligazgató is, az iskolák rendszabályzatára vonatkozó miniszteri rendelet írta elő, a tanfelügyelőség vezetőtanácsa pedig szerdán megállapította, mely iskolák nem felelnek meg az előírásoknak. Február 9-től tizenhárom megyebeli iskolában szűnik meg az igazgatóhelyettesi állás – nyilatkozta portálunknak Aurora Parfeni, a Hargita Megyei Tanfelügyelőség főtanfelügyelő-helyettese, aki ideiglenes jelleggel – Bartolf Hedvig főtanfelügyelő lemondása után – vezeti az intézményt. Amint arról beszámoltunk, az óvodák és iskolák szervezésére és működésére vonatkozó, miniszteri rendelettel meghozott, januárban életbe lépett szabályzat előírja, hogy a működő osztályok száma alapján a tanintézeteknek hány igazgatóhelyettesük lehet. A feltételeknek több Hargita megyei tanintézet, köztük nagy létszámú iskolák nem felelnek meg, ami azt jelenti, hogy a szabályzat értelmében esetükben meg kell szüntetni az igazgatóhelyettesi tisztségeket. Az előírás nagy felháborodást váltott ki, több tanintézet vezetője nyilatkozta korábban azt, hogy ellehetetlenül az intézmény vezetői tevékenysége, ha azt az eddig kettő helyett egy ember kell végezze. Ugyanakkor rámutattak, hogy az intézkedés tanév közbeni alkalmazása zavart okoz, hiszen ha az aligazgatók visszatérnek a katedrára, a helyükön dolgozók maradnak állás vagy elegendő óraszám nélkül. Arra is felhívták ugyanakkor a figyelmet, hogy a diákokat közvetlenül érinteni fogja a változás, mert lehet, hogy érettségi előtt álló tanulók maradnak eddigi tanáruk nélkül. Bartolf Hedvig korábbi főtanfelügyelő pontosításokat, illetve az intézkedés tanév végéig való elhalasztását kérte az oktatási tárcától. A Hargita Megyei Tanfelügyelőség vezetőtanácsa szerdai ülésén elemezte az előírásokat és mindenik érintett iskola helyzetét külön-külön – nyilatkozta csütörtökön kérdésünkre válaszolva Aurora Parfeni. A főtanfelügyelő-helyettes azt mondta, várnak még az oktatási tárca pontosításaira, de dönteni kellett az ügyben, mert kezdődik hétfőn a második félév, ezért rendezni kellett a helyzetet. A miniszteri rendelet érvényben van, nincs mit tenni, ezért vezetőtanácsi döntéssel megállapították, hogy a megyében mely iskolák nem felelnek meg a rendszabályzatba foglalt feltételeknek, hol nem lehet eszerint igazgatóhelyettesi tisztség – közölte. A csíkszeredai Márton Áron és Segítő Mária gimnáziumok, a Venczel József Szakközépiskola, a dánfalvi Petőfi Sándor Szakközépiskola, a maroshévízi Mihai Eminescu és Kemény János középiskolák, továbbá a Sfîntu Ilie Általános Iskola, a gyergyóditrói Puskás Tivadar Szakközépiskola, a gyergyóhollói szakközépiskola, a székelyudvarhelyi Benedek Elek és Marin Preda középiskolák, a székelykeresztúri Zelyk Domokos és Berde Mózes középiskolák érintettek. Ezen tanintézetekben február kilencedikétől megszűnik az igazgatóhelyettesi tisztség. Mint Aurora Parfeni mondta, ők sem szívesen hozták meg a döntést, főként, hogy vannak visszásságok a szabályokban, így például a mintegy háromszáz diákkal rendelkező borszéki középiskolában maradhat az aligazgató, mert két tannyelvű az iskola, a mintegy ötszáz diákot oktató gyergyóhollói középiskolában viszont mennie kell az igazgatóhelyettesnek. A tanfelügyelőségről még megtudtuk, az esetek többségében nem marad állás nélkül az, aki az érintett igazgatóhelyettesek helyén tanított, hanem csak az óraszáma csökken. Van ugyanakkor olyan eset, hogy az aligazgató katedráján tanító helyettesítőnek megszűnik a munkaszerződése, ebben egyébként az illetékesek szerint szerepelt, hogy a szerződés meghatározott időre vagy addig szól, amíg az igazgatóhelyettes visszatér a helyére. Meglepte és felháborította több érintett iskola vezetőjét, hogy hétfőtől megszűnik az aligazgatói tisztség intézményükben. Bálint Gabriella, a csíkszeredai Venczel József Szakközépiskolai igazgatója érdeklődésünkkor a hivatalos értesítést a döntésről még nem kapta meg, de szerinte ijesztő és felháborító, ami történik. Rámutatott, náluk szakiskolai osztályok működnek, a gyermekek gyakorlati képzésüket cégeknél végzik, műhelyek vannak, az oktatási tevékenység mellett ezt is koordinálni kell. Szintén nem kapta még meg megkeresésünkkor a hivatalos értesítést Varga László, a Márton Áron Gimnázium igazgatója, aki elmondta, ha megkapják ezt, akkor összehívják az iskola vezetőtanácsát, hogy elemezzék a helyzetet. Varga azt mondta, eddig el sem merte képzelni, hogy egy ilyen intézkedést meghoznak, ráadásul tanév közben. „Az az anyagi megtakarítás, amit ettől az intézkedéstől remélnek, messze elmarad annak káros hatása mellett. Gyakorlatilag ellehetetlenítik az iskolák vezetését. Közismert, hogy egy ekkora iskolában ez milyen komplex tevékenységet jelent” – fejtette ki. Tamás Levente, a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium igazgatója már az aligazgatói tisztség megszűnéséről szóló tanfelügyelőségi értesítés ismeretében nyilatkozott portálunknak. Közölte, konzultálni fognak ők is, de mindenképpen próbálkozni akarnak még az intézkedés hatálytalanításával. Póra Fülöp, a Tanügyi Szabad Szakszervezeti Szövetség csíkszéki szervezetének elnöke szerint az iskolák működését szabályzó rendelethez annak közvitája alkalmával számos módosítást benyújtottak, amikor viszont ez végül megjelent, semmit nem tartalmazott az általuk tett javaslatokból. R. Kiss Edit Székelyhon.ro 2015. február 17.Csak a Székelyföldön szűntek meg aligazgatói tisztségekEltérően értelmezik a különböző megyék tanfelügyelőségei az oktatási minisztériumnak az aligazgatók elbocsátására vonatkozó rendeletét. Míg Hargita és Kovászna megyében már múlt héten, a második félév kezdetén megszüntették az igazgatóhelyettesi tisztségeket azokban az iskolákban, ahol nincs meg az ehhez szükséges diáklétszám, más erdélyi megyékben kivárnak a rendelet gyakorlatba ültetésével, azt állítva: senki nem utasította őket erre. A Kolozs megyei tanfelügyelőségre egyelőre semmilyen hivatalos értesítés vagy utasítás nem érkezett arra nézve, hogy az alacsony diáklétszámú iskolákban meg kell szüntetni az aligazgatói posztokat – tájékoztatta lapunkat Török Zoltán főtanfelügyelő-helyettes. Hozzáfűzte, az iskolák a tavalyival teljes mértékben megegyező személyzeti terveket adtak le, így nincs változás a pedagógusgárdát illetően. Nem tervezik az igazgatóhelyettesi tisztségek megszüntetését Szatmár megyében sem. Szász Piroska főtanfelügyelő-helyettes szerint erre a lépésre legfeljebb csak szeptembertől kerülhet sor, tanév közben nem léptethetik életbe a változtatásokat, hiszen a megbízatások az iskolai év végéig szólnak. Bihar megyében sem merül fel az aligazgatók eltávolítása, ugyanis egyetlen iskolát sem érint a minisztériumi rendelet – mondta lapunknak Nicolae Avram főtanfelügyelő. Rámutatott, a jogszabályok nagyon pontosan leszögezik, hogy mekkora diáklétszám, illetve osztálylétszámmal lehet egy vagy két aligazgatót kinevezni, ők pedig a kezdetektől ennek alapján szervezték meg a tevékenységüket. „Senki nem marad munka nélkül, hiszen az aligazgatók visszatérnek a katedrájukhoz, akik pedig helyettesítették őket, eleve tudhatták, hogy az óraadás ideiglenes. Jelen pillanatban engem is helyettesít valaki, de ha holnap leváltanak, akkor automatikusan visszatérek. Hogy a Székelyföldön hogyan értelmezték a rendeletet, azt nem tudom, és nem is az én dolgom kommentálni. Nálunk nincsenek problémák" – szögezte le Avram. Leváltások a Székelyföldön Kovászna megyében a múlt héten nyolc aligazgató megbízatása szűnt meg az iskolák működését szabályozó rendelet előírása alapján. Keresztély Irma főtanfelügyelő megkeresésünkre elmondta, a törvény életbe lépett, alkalmazását nem lehetett halogatni, így február 9-étől, a második félév kezdetétől azokban a tanintézetekben, ahol nem teljesültek a feltételek az egyetlen vagy a második aligazgatói tisztség fenntartásához, nem volt meg a szükséges számú osztály, a vezetőtanács jóváhagyta a leváltásukat. Sepsiszentgyörgyön három lakónegyedi iskolához évekkel ezelőtt hozzácsatolták a mellettük működő napközi otthonokat, az igazgató óvónők pedig akkor megkapták a második aligazgatói tisztséget, ez most a módosítás nyomán megszűnt. Sepsiszentgyörgyön a Református Kollégiumban és a Constantin Brâncuşi Szakközépiskolában nem volt elegendő számú osztály ahhoz, hogy aligazgató segíthesse a tanintézet vezetőjének munkáját. Megyei szinten Kökösben, Papolcon, illetve a Kovásznához tartozó vajnafalvi iskolában szűnt meg az aligazgató megbízatása. Keresztély Irma elmondta, senki sem maradt állás nélkül, hiszen négy iskolában eddig is teljes katedrával tanítottak az aligazgatók, a másik négy tanintézetben pedig a kollégák között osztották szét az óráikat, így most csak visszavették azokat. Hargitai felháborodás Hargita megyében tizenhárom tanintézetben szűnt meg az igazgatóhelyettesi tisztség a második félévtől. Aurora Parfeni főtanfelügyelő-helyettes – aki Bartolf Hedvig főtanfelügyelő lemondása után ideiglenes jelleggel vezeti az intézményt – elmondta, várnak még az oktatási tárca pontosításaira, de mivel elkezdődött a második félév, rendezni kellett a helyzetet. „A miniszteri rendelet érvényben van, így alkalmazni kellett" – hangsúlyozta. Hozzátette, nem szívesen hozták meg a döntést, főként, hogy tetten érhetők visszásságok a szabályzatban. Például a mintegy 300 diákkal rendelkező borszéki középiskolában maradhat az aligazgató, mert két tannyelvű az iskola, az 500 diákot oktató gyergyóhollói középiskolában viszont mennie kell. Megtudtuk, az esetek többségében nem marad állás nélkül az igazgatóhelyettesek helyébe lépő pedagógus, csak az óraszáma csökken. A székelyföldi megyében a csíkszeredai Márton Áron- és Segítő Mária-gimnázium, a Venczel József Szakközépiskola, a dánfalvi Petőfi Sándor Szakközépiskola, a maroshévízi Mihai Eminescu- és Kemény János Gimnázium, a Sfîntu Ilie Általános Iskola, a gyergyóditrói Puskás Tivadar Szakközépiskola, a gyergyóhollói szakközépiskola, a székelyudvarhelyi Benedek Elek- és Marin Preda Gimnázium, a székelykeresztúri Zeyk Domokos- és Berde Mózes Gimnázium maradt aligazgató nélkül. A minisztériumi rendelet nagy felháborodást váltott ki a tanintézetek vezetősége körében. Többen is úgy vélték, ennek gyakorlatba ültetése nyomán ellehetetlenül az intézményvezetői tevékenység. Rámutattak arra is, hogy az intézkedés tanév közben való alkalmazása zavart okoz, hiszen ha az aligazgatók visszatérnek a katedrára, az őket addig helyettesítő pedagógusok maradnak állás vagy elegendő óraszám nélkül. „Az anyagi megtakarítás, amit ettől az intézkedéstől remélnek, messze elmarad annak káros hatása mellett. Gyakorlatilag ellehetetlenítik az iskolák vezetését" – jelentette ki Varga László, a Márton Áron Gimnázium igazgatója. Krónika (Kolozsvár) 2017. február 27.Feljelentést kaptak a diákok a román nyelv tantárgyverseny megyei szakaszánA következő tanévtől kezdve a tanügyminisztérium állítja össze az iskolai tantárgyversenyek megyei szakaszainak tételeit - jelentették be azután, hogy a román nyelv és irodalom tantárgyversenyen 3 megyében is feljelentést kellett írniuk a versenyzőknek. Kolozs, Beszterce-Naszód és Prahova megyének ugyanaz a munkacsoport állította össze a tételeket, és ezekben a megyékben Marin Preda Moromeţii című regénye kapcsán egy feljelentést kellett írniuk Luca Străjescu regényszereplő nevében, amelyben Ilie Morometét kellett feljelenteni, mint "ellenséges elem". A versenyen megszerezhető 120 pontból ez a feladat 30 pontot ért. A tételt egy Prahova megyei javítótanár tette közzé, azzal a megjegyzéssel, hogy "értem, hogy a Ploieşti-i DNA-nak sok a dolga (csinál magának), de a feljelentés iskolai programba való átvitele, akár csak tantárgyversenyen is, túllép a jóérzés határain". A tanügyminisztérium és a Prahova megyei tanfelügyelőség is azon az állásponton volt, hogy a feladat megfogalmazása nem volt helyénvaló. (mediafax) Transindex.ro 2017. július 4.Magyarnak lenni RomániábanA vajdasági magyarság nagyjából megszűntnek tekinthető (mint önálló entitás) pár ezer kitartó embertől eltekintve. Mi lesz veletek? Mi lesz velünk? Ami alább következik, az tulajdonképpen kis részlete lehetne annak a tanulmánynak, amelyet már régen meg kellett volna írnom Bretter Györgyről, akiről szóltam már életében és halálában (nekem a legfontosabb a temetésén mondott beszédem volt, mert a halála – az egykori fiatal férfi első nagy személyes vesztesége – mélyen megérintett, és még mindig fáj, néha el is csodálkozom rajta). Ez nem évfordulós cikk, Gyuri csak 1977 novemberében halt meg, most még nyár van. Nehéz lett volna őt akkor az olvasónak megmagyaráznom (kísérleteim nem sikerültek elég jól), nehéz ma is, de másért. A probléma egy része avval kapcsolatos, ami ma is égető, sajgó ügy, különösen nektek, akik ott vagytok, és remélhetőleg ott is maradhattok. De nem azért, mert be vagytok zárva. Az 1968 (akkor voltam húsz esztendős) utáni évtizedben – és ezt őszintén aligha mondta el még valaki, pedig az emlékező próza hatalmas gleccsermorénája torlódott föl – a romániai magyar értelmiség nagyon különös helyzetben találta magát. Románia nem vett részt a csehszlovákiai demokratikus szocialista kísérlet eltiprásában (bár döntően oroszellenes, nacionalista elfogultságból, nem demokratikus meggyőződésből), ámde a Magyar Népköztársaság igen. Románia, bár formálisan nem lépett ki a Varsói Szerződésből és a KGST-ből, nyíltan a Szovjetunió ellen fordult, közeledett a szovjet tömbön kívüli Jugoszláviához, és a Nyugat kedvencévé vált. (Nicolae Ceauşescu volt így – még Titónál is inkább – a Nyugaton valaha leginkább elismert kelet-európai vezető, több mint egy évtizedig. Václav Havel és Lech Wałęsa sose vitte ilyen sokra…) Ebben a helyzetben a nacionalista és (neo)sztálinista Ceauşescu-rendszer engedményeket tett a mozgolódó, reformokra vágyó román értelmiségnek – mind a nacionalista, mind a demokratikus szándékú részének – , és engedményeket tett a romániai magyar nemzetiségnek, amelynek a szellemi vezetői (Méliusz József, Domokos Géza, Sütő András, Gáll Ernő) ezt az alkalmat meg is ragadták. Ez volt a romániai magyar sajtó, rádió, televízió, folyóiratirodalom, könyvkiadás, színház stb. nagy, talán legnagyobb korszaka. Ekkor indultunk el a pályánkon. A Magyar Népköztársaság elhárítási, hírszerző és kultúrpolitikai szerveinek az volt a föladatuk, hogy éber figyelemmel kísérjék a romániai magyar nemzetiség mozgásait – , hiszen a Román Szocialista Köztársaság ekkor elárulta „a szocialista tábor” egységét, és ezért belső problémái (mindenekelőtt a magyarkérdés) élénk érdeklődést ébresztettek budapesti, moszkvai és kelet-berlini hivatalos körökben. Az a mintegy másfélszáz magyarországi értelmiségi, aki ebben az időszakban elkezdett intenzíven foglalkozni Erdéllyel, nyilván nem Románia „föllazításának” az érdekében tette, amit tett, de épp úgy megragadta a kínálkozó alkalmat, mint ellenkező előjellel igen sokan Romániában. Romániában ez virágkora volt a magyar nemzetiségi kultúrának, és se azelőtt, se azóta nem volt az erdélyi műveltségnek ekkora magyarországi kritikai visszhangja, az „Erdély-járás” is ekkor kezdődött; mindezt félreérthetetlenül bátorította az MSZMP (és „a III. ügyosztály”) művelődéspolitikája. Másrészt azt kellett látniuk az álmélkodó olvasóknak, hogy az 1968-i szovjet agressziót, a Prágai Tavasz leverését ellenző magyarországi értelmiségiek (akiknek az írásai többé-kevésbé be voltak tiltva Budapesten) megjelenhettek az egyébként szűk pányvára fogott romániai és jugoszláviai (erdélyi és vajdasági) folyóiratokban, s a romániai (valamivel kevésbé a jugoszláviai) magyar írók (és más alkotók) munkái egyre nagyobb nyilvánosságot kaptak Magyarországon. A két, szemszögünkből fontos állam, Románia és Magyarország (meg a formálódó magyarországi demokratikus ellenzék!) ekkor valósággal versengett a romániai magyar értelmiségért – persze mindkét államvezetés ezt hátsó gondolatokkal és rosszhiszeműen tette, de ez a kis ideig tartó konjunktúra nagyon jót tett mind a romániai magyarság általános állapotának, mind kulturális és oktatási intézményeinek, mind pedig a románai magyar értelmiség (hogy is nevezzük?) karrierjének. Ennek az epizódnak a fő, voltaképpen az egyetlen ideológusa a korábbi, a sztálini korszakban börtönbe vetett Méliusz volt. Ha áttekintjük az 1960-as évek közepétől az 1970-es évek végéig keletkezett irodalmi-politikai esszéit, láthatjuk a sietséget, amellyel igyekezett elintézni a nemzedéke számára függőben maradt ügyeket: a háború előtti baloldal és ezen belül az avant-garde elátkozottainak elismertetését, rehabilitációját; a régi mozgalom internacionalizmusának, Duna-konföderációs gondolatvilágának fölelevenítését; Jugoszlávia be- vagy visszaemelését a kommunista kánonba; a két világháború közötti romániai magyar irodalomnak az 1960-as évek közepén megrekedt fölélesztését; a Szovjetuniótól elszakadó eurokommunista nyugati baloldal, sőt: alkalmanként a kimondottan szovjetellenes új baloldal megismertetését; és mindenekelőtt a magyar nemzetiség egyenjogúságának elismertetését, a magyar (magyarországi és erdélyi) antifasiszta hagyomány előtérbe helyezését, igazolva evvel a nemzetiségi törekvések „haladó” voltát. Erre igazából három-négy éve volt csak, de segített neki néhány fontos – elsősorban bukaresti – magyar intézmény, A Hét, a Kriterion Kiadó, az Előre (az országos magyar napilap) kulturális rovata, a román állami rádió és televízió magyar adása, a méltatlanul elfelejtett Ifjúmunkás (hetilap). Meg, amennyire lehetett, a kolozsvári Korunk. Ámde a „demokratikus szocialista” megújulás egy kis időre mindenüvé átterjedt, erre én is – mint a kolozsvári Utunk (ma: Helikon) egykori segédszerkesztője (1972-78) – tanú lehetek. Persze ez csapda volt: már készen állt Ceauşescu félőrült vasgárdista-sztálinista-maoista fordulata (többek között azért, mert végül a szovjet-kínai ellentétet fontosabbnak érezte, mint a szovjet-amerikai hidegháborút), illetve az MSZMP vezetőségének Erdély-politikája konjunkturális volt és ilyenként lepleződött le, bármennyire fölhasznált őszinte és érzelmes, akkor még zömmel „demokratikus” kultúrnacionalista értelmiségieket, akik nem tudták – vagy nem törődtek vele – , hogy fölhasználják őket a moszkvai ihletésű játszmákban. De ameddig ez egyértelműen be nem bizonyosodott, volt egy pillanat – és ennek a megörökítése és hasonlatkénti használata miatt írom ezeket a sorokat – , amelyben lehetségessé és szükségszerűvé vált, hogy a követelésként így ki nem mondott romániai magyar kulturális autonómia tartalmát meghatározzák, hogy jelentése legyen a romániai magyar „különlétnek”, s ebben Bretter és barátai (a „tanítvány” kifejezés félrevezető: Bretter nem volt „mester”, így nem lehettek „tanítványai”) elszakadtak az olyan ideológusoktól, mint Gáll Ernő – bár többünk személyes jó viszonya megmaradt velük – , és Szilágyi Domokos és mások metaforikus lázadó nyelvének a szerepét is átvette Bodor Ádám jeges-ironikus prózája, amely (ma már látszó furcsa párhuzamban olyan „osztrák” írókkal, mint Kafka, Doderer, Celan, Bachmann, Bernhard, Handke – nem „hatásról” van szó!) a huszadik század történelmi tragédiájának világirodalmában az egyik legfontosabb hely. Az 1968-as (prágai, párizsi, berkeley-i, nyugat-berlini – urambocsá, kolozsvári/bukaresti) alapeszme, mint köztudomású, emancipációs jellegű volt, és egyszerre állt szemben az akkori, igen konzervatív nyugati kapitalizmussal és a valamelyest megszelídített sztálinizmus „létező szocialista” variánsával: ez volt számunkra, kelet-európai fiatal értelmiségiek számára a politikai lényege. Az emancipatorikus és nyomatékosan tekintélyellenes (antiautoritárius) karakter alátámasztotta minden közösség – és az akkori filmek és zenék mai közönsége számára is evidens kell hogy legyen: a közösség ebben a világszemléletben és „világérzésben” mindig kisebbség(ek)et jelentett, amelyeknek (többnyire tragikus) szabadságküzdelmeket kell(ett) folytatniuk a represszív Apa különféle figuráival: az Állammal, a Tőkével, a Nemzettel, a Munkával, a heteroszexista normakészlettel és általában mindenfajta elnyomással. A Ceauşescu-féle „etnokratikus” állammal szemben a nemzetiségi önállósági, kulturális autonomista törekvések akkor (egy pillanatra) a szabadságtörekvések párhuzamává lényegültek át, a romániai magyarság – potenciálisan – a romániai „demokrácia” bázisának tetszett, fönnmaradása a „demokráciától” függött és a romániai „demokrácia” általános érdekét is szolgál(hat)ta volna. Az egyetemes 68-as antinacionalizmus szükségképpen kisebbségvédő volt: egyik forrása az amerikai feketék fölszabadítási (emancipációs) mozgalma volt együtt a nőmozgalommal és a Gay Liberation kezdeteivel, no meg az általános antikolonializmussal (ebben különösen fontos az algériai háború és franciaországi utóélete máig) és – a harmadik világ mozgalmaival szimpatizáló – békemozgalommal, illetve a csehszlovák esetben a forrás a nagyhatalmi hegemonizmussal való szembenállás (a kis és nagy nemzetek egyenlőségének lenini elve alapján), a kisnemzeti önállóság és önérzet kulturális alakzata. Ezért a „mit jelent magyarnak lenni Romániában?” kérdésre akkor – mindenekelőtt Bretter rejtélyes-kódolt-ironikus esszéírásában, „fogalomköltészetében” – az volt a válasz, hogy önmagunk védelmén túl a romániai magyar kultúrának (politikai kultúrának is) küldetése van: kulcsszereplője lehet a kelet-európai fölszabadulásnak. Tehát a romániai magyar önaffirmáció (önállítás, önkijelentés) – ez rekonstruálható – nem nacionalizmus, nem a kasztráló, fegyelmező, nőbántalmazó Apa újabb elnyomó cselszövénye, hanem ellenkezőleg: soft power, szelíd, befogadó-elismerő, toleráns magatartással elegyített követeléshalmaz, amelynek a politikai garanciája éppen a kisebbségi jelleg, a gyöngék ráutaltsága a szabadság és igazságosság eszményeire, amelyek mögött (esetünkben) nem áll materiális (azaz állami, gazdasági, katonai, területi, demográfiai-biopolitikai) hatalom. Csak a kultúra, amely Bretter esetében – aki számára alapvető jelentősége volt Kallós Zoltán föltáró-megőrző és művészi munkájának – a népi kultúrát, a folklórt is jelentette, hamisítatlan romantikus-fölszabadító, illetve rousseau-i egyenlősítő szellemben (nem hiába volt kedves filozófusa Fichte). Tehát itt nem a ma (részben tévesen) „elitistának” nevezett „magaskultúra” a karvezető, hanem az elnyomottak népi kultúrájának szintézise az avant-garde-dal, amelyet mi itt a Duna-medencében Bartók nevével szoktunk asszociálni. Utópia, persze: mélységesen baloldali utópia. Bretter maga nem volt utópista, távol állt tőle minden naiv derűlátás és indokolatlan reménykedés. Bonyolult és persze ellentmondásos, sok tekintetben rejtelmes és titokzatos életművét ajánlatnak tekintette, amelyet minden fölhajtás nélkül olvasói elé tárt, például az akkor százezres példányszámban megjelenő Előre vasárnapi irodalmi mellékletében közölt „Szeminárium” c. elképesztő „rovatában”, amelyre büszke lehetett volna bármelyik akkori párizsi, firenzei, New York-i, nyugat-berlini, frankfurti alternatív lap, de amely a maga gyergyószentmiklósi, lugosi, zilahi, élesdi olvasóihoz akart hű lenni. Nem tudjuk, ezek az olvasók mit gondoltak róla. Bizonyára furcsállták, de sokan érezték ki belőle azt, amit Bretter mondani akart nekik: magyarok lesztek, ha szabadok vagytok. Furcsa tétel különben is, nem? Ezt mindenesetre elhittük neki, és jó sokáig világos volt – világosnak tetszett – számunkra, hogy „a jó erdélyi magyar” amiatt, hogy jó sorsa az emancipációtól függ (mint minden kisebbségé), lényegénél fogva nem sovén, nem antiszemita, nem nőgyűlölő és így tovább, ami aztán kicsit összekeveredett a transzilvanista mitológiával a „jellegzetesen erdélyi” toleranciáról, ad vocem tordai országgyűlés, vö. Páskándi Dávid Ferenc-drámájával, Sütő Szervét Mihály-drámájával (azt hiszem, Csillag a máglyán volt a címe) és Kohlhaas Mihály-darabjával, amelyekben a vallási türelem és a ius resistendi és a természetjog persze (alig burkoltan) a nemzetiségi kérdésre utalt. Ugyanígy Méliusz antisztálinista politikai lírája és esszéisztikája, Szilágyi Domokosnak a diktatúraellenességet (bizonyára problematikusan) naturalizáló, poszt-József Attila-i költészete, és még sok minden, ami kevésbé ismert, és aminek még az említésére sincs itt terem. De a korszak emblematikus intellektuális alakja Bretter volt – ami nem azt jelenti, hogy jobb író volt mindenkinél, ez szamárság, nem ilyesmiről van itt szó. Bretter ekkor már túl volt az „enyhülés”, a „demokratizálódás”, a „reform” mindenfajta illúzióján, teljesen elszakadt a rendszertől (meg minden szokványos „értelmiségi politizálástól”), a „humanista marxizmus” nyelvezetétől meg lassacskán minden földi köteléktől – kivéve frázistalan szolidaritását a saját veszélyeztetett magyar közösségével. (Magam a legélesebben elutasítottam a haladó establishment – ez esetben Gáll Ernő – békejobbját 1976-ban, de ez az írásom, amely kéziratban keringett, csak 2003-ban jelenhetett meg a Kellék c. kolozsvári filozófiai folyóiratban. Ám az én szakításom elméleti volt és politikai, a Bretter Györgyé már mélyebb: egzisztenciális és végleges.) Ami – Méliusz rendkívül jelentős kivételével – hiányzott mindebből, ahogyan nem hiányzott a jugoszláviai, vajdasági magyar kultúrából (amelyhez mély köze volt a szerb eredetű, temesvári Méliusznak), az a többségi kultúrával való kölcsönhatás volt. (A George Ivaşcu szerkesztette Contemporanult, a Dan Hăulică szerkesztette Secolul 20-t sok magyar olvasta; de ez aztán elhalt.) Ekkor Ceauşescu már előhívta a mélyből mind a görögkeleti ortodoxiához kapcsolódó, mind a pogány (dák) jellegű román ősfasizmust, ez meg csakhamar átvette a szellemi hatalmat, Marin Preda Antonescu marsallt mentegető-igazoló regényétől (Delirul, 1975), amely – Ştefan Andrei egykori külügyminiszter emlékezései szerint – mély benyomást tett Ceauşescura, egészen Adrian Păunescu ultrasoviniszta performanszaiig (a mai román oroszellenesség innen származik, ebben gyökerezik, a rehabilitált Vasgárdában), ez pedig (emlékszem jól) valósággal megőrjítette a román társadalmat, ellenerők pedig nem jelentkeztek. A pillanat elmúlt, tekintet nélkül Méliusz és Domokos Géza utóvédharcaira a Scânteia-házban. Elmúlt, de volt. Eleinte a román – magyarellenes élű – totalitárius román állami sovinizmusra adott [néma vagy közvetett] erdélyi magyar válasz nem a magyar nacionalizmus volt. Eleinte.) Balogh Edgár mondta nekem, hogy 1968 magyar szempontból nem volt más, mint a kisantant (Csehszlovákia-Jugoszlávia-Románia) fölélesztése. Volt ebben némi igazság. Abban az évben másutt is visszatért az „avant-guerre”: a lengyelországi hivatalos antiszemita kampány Gomułka irányításával s a maradék lengyel zsidóság kiűzése (kivéve néhány ellenzéki értelmiségit a börtönben) volt a Párt válasza a diák- és munkáslázadásra, Csehszlovákiában pedig a reszovjetizáló, büntető „normalizáció” (Csehszlovákia szovjet-magyar-keletnémet-stb. megszállása volt a mi döntő „nemzedéki” élményünk – no meg 1967. június 2., Benno Ohnesorg meggyilkolása [rendőrgolyóval] Nyugat-Berlinben, a vérengző iráni sah védelmében), Romániában a fasizáló szovjetellenes/magyarellenes mozgósítás: „ne iau Ardealul”, Erdély veszélyben, stb. Azt a pillanatot maga alá temette az idő, ki se látszik. Mit jelent most magyarnak lenni Romániában? A válasz felelőssége nem az enyém, hiszen én már nem élek ott veletek. (Akármennyire reménytelenül erdélyi maradtam. Ez nem érdem, nem azért mondom. Így van, és kész.) A negyven évvel ezelőtti – abszurd, de nem érthetetlen – kísérlet (eszmetörténetileg elkerülhetetlen volt, hogy bekövetkezzék: látni kell, hogy ez volt a prágai meg varsói/gdański 68 romániai magyar megfelelője, és nem lehetett más) aligha példamutató. Túl sok minden változott meg, és bár a szimpla diktatúraellenesség mind Romániában, mind Magyarországon jelen van még, de eléggé félrevezető, hiszen szemben a szokványos zsurnállogikával és zsurnálretorikával, a „létező szocializmusból” nem maradt semmi. (Minden nap olvassuk Pesten, hogy „ez olyan, mint a kádárizmus”. Nem olyan.) Ha nem is példa, hát tanulság. Ha valamely kisebbséghez tartozni – az összes hátrányokkal, a kiküszöbölhetetlen (és szívemnek kedves) provincializmusokkal – pusztán csak véletlenszerű tény (vagy ami ugyanaz: VÉGZET), akkor ugyancsak a véletlen (ez esetben az egyéni érdek) szabja meg, hogy evvel az adottsággal mit kezd valaki. Akár kivándorolhat anyagi okokból, akár csöndben asszimilálódhat, akár megtartja a magyarságát reflektálatlan, senki másra nem tartozó, következményekkel nem járó magánügynek, folklorisztikus díszítménynek, tetszőleges (ám jelentéktelen) akárminek. Mindegy. Voltaképpen a nemzeties jobboldal – amelynek ma a legnagyobb sikere van – is ezt mondja az álirredenta Trianon-gyászkultusszal: s ugyan mi az értelme és az értéke az irredentizmusnak valódi határrevíziós program nélkül? Ez csak a válasz elodázása. Zászlóerdővel dekorálva – igazából: álcázva. Mi a romániai magyarság politikai küldetése a szűnni nem akaró romániai (román) politikai válságban? Mert azért nem lehet a pusztán önérdekű regionális lobbizás, amit – korlátozott ismereteim szerint – elég ügyesen művel a nemzetiségi politikai osztály. Mi a romániai magyarság funkciója abban a tragédiában, amely Magyarországot sújtja? Pontosabban: mi a létező, de szemérmesen titkolt irányzatok – nyilvánvalóan többféle – elképzelése róla, és Erdély esetleges jótékony befolyásáról? Van valami sajátságos, amiért – a születés véletlenén túl – érdemes romániai magyar értelmiséginek lenni? Van valami közös projekt, amiért érdemes közösen dolgozni? (És itt nem a kívülállók iránti rutinszerű ellenszenvet és megvetést értem, ez nem ér túl sokat.) Megmenthető-e (létrehozható-e) vajon pont Erdélyben például a Duna-medencei szabad magyar sajtó, ha minden kötél szakad? A vajdasági magyarság nagyjából megszűntnek tekinthető (mint önálló entitás) pár ezer kitartó embertől eltekintve. Mi lesz veletek? Mi lesz velünk? Ne feledjük, hogy a tizenkilencedik század „összmagyar” kultúrájában Erdély semmiféle sajátos szerepet nem játszott. Ez a sajátosság csak a Trianon utáni „impériumváltozással” kezdődik. Minden erdélyi föladat és küldetés válságok terméke volt eddig. Ha jól látom, megint van válság, de ennek a kerete a politikailag zűrzavaros, különben pedig dinamikusan „fejlődő” kapitalista Románia, ahol éppen a „jóléti állam” (újraelosztó, „haladó” társadalompolitika) és a konzervatív nacionalizmus kombinációjával próbálkozik – a magyarokkal szemben olykor elvtelenül és ravaszul gáláns – ostromlott PSD, eltérően Aleksandar Vučić neoliberális-nacionalista szerbiai rendszerétől. De van minderre erdélyi magyar válasz? Túl a költségvetési kedvezések és befolyásos pozíciók kiharcolásán? Mi az értelme a kitartásnak a poszton a tartalmilag meghatározhatatlan hűségen kívül? A „magyar vagyok, mert magyar lettem, tehát magyar maradok, így a legegyszerűbb” elvontságán kívül? Ennek hamar elvész a vonzereje (attól tartok), ha nem lesz új erkölcsi-politikai tartalma. A kései kapitalizmus radikalitásában a puszta adottság soha nem elegendő. A kapitalizmus személytelen-fogalmi jellegű, fogalom (teória, stratégia) nélkül csak az alárendelt (szubaltern) populációk maradnak, amelyeknek nincs jövőjük. Ha nincs beszéd, nincs kenyér. Tamás Gáspár Miklós / Transindex.ro lapozás: 1-19
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
